A felszín alatt...

Nem minden döntésünk ott születik, ahol gondoljuk. Sokszor pontosan tudjuk, mit szeretnénk, mégis újra ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat. Ugyanúgy reagálunk, ugyanazoktól a dolgoktól félünk, hasonló kapcsolatokat választunk, vagy újra és újra belelépünk egy ismerős történetbe. Mintha lenne bennünk valami, ami a háttérből irányítja a mozdulatainkat. A pszichológia régóta foglalkozik azzal, hogy tudatos gondolkodásunk csak egy része annak, ami bennünk zajlik. Freud egyik tömör mondata szerint:   
"az én nem úr a saját házában." Arra utalt ezzel, hogy érzéseinket, választásainkat és viselkedésünket olyan belső folyamatok is alakíthatják, amelyekhez nincs közvetlen hozzáférésünk.

Jung tovább tágította ezt a képet. A személyes tudattalanba olyan elfeledett, háttérbe szorult vagy tudatosan nem érzékelt tapasztalatokat is sorolt, amelyekből később komplexusok, visszatérő érzelmi reakciók és működésmódok szerveződhetnek. Számára az önismeret egyik fontos része éppen ezeknek a belső tartalmaknak a felismerése és beemelése a tudatos személyiségbe.

Jungnak gyakran tulajdonítják azt a mondatot, hogy "Amíg a tudattalant nem tesszük tudatossá, az irányítja az életünket, mi pedig sorsnak nevezzük." A Jung-idézet nagyon pontosan összefoglalja gondolkodásának egyik lényegét: amit önmagunkban nem látunk, attól még működik. Ismétlődhet kapcsolatainkban, döntéseinkben, félelmeinkben vagy abban, ahogyan saját magunkról gondolkodunk.

Eric Berne tranzakcióanalízisében ugyanez más nyelven jelenik meg. Az úgynevezett életkönyv vagy sorskönyv – life script – olyan, gyermekkorban kialakuló belső forgatókönyv, amely később anélkül alakíthatja választásainkat és kapcsolatainkat, hogy észrevennénk: egy régen megszületett következtetést követünk.

A mai pszichológia más fogalmakkal is leír hasonló jelenségeket. Beszél automatikus folyamatokról, implicit emlékezetről és olyan tanult reakciókról, amelyek tudatos felidézés nélkül is befolyásolhatják, mit veszünk észre, mire hogyan reagálunk, mit érzünk biztonságosnak vagy veszélyesnek. Vagyis nem szükséges valamire emlékeznünk ahhoz, hogy annak nyoma legyen bennünk.

A felszín alatt húzódó minták azonban nem feltétlenül maradnak örökre láthatatlanok. Nyomokat hagynak. Megjelenhetnek visszatérő élethelyzetekben, erős érzelmi reakciókban, álmokban, asszociációkban, történetekben, képekben, rajzokban, írásban – néha akár egyetlen mondatban vagy mozdulatban is. Ha elkezdünk figyelni ezekre a nyomokra, lassan kirajzolódhat valami abból, ami addig csak a háttérből hatott ránk.

Talán éppen itt kezdődik az önismeret egyik legizgalmasabb része: amikor már nemcsak azt kérdezzük, mit teszek, hanem azt is, miért éppen így teszem.

Az írás és a rajz is őrizhet olyan apró jeleket, visszatérő mintázatokat és hangsúlyokat, amelyekből közelebb kerülhetünk ahhoz, ami bennünk még nem fogalmazódott meg tudatosan. Éppen ezért az írás- és rajzelemzés is egy-egy lehetséges út lehet a felszín alatt húzódó tartalmak megfigyeléséhez.